Március 9-én online előadás evészavarok és családterápia témában!

1 Mar
Kedves Érdeklődők!
Következő előadásunkra március 9-én kerül sor, 19:00-20:30 között, meghívott előadónk Dr. Túry Ferenc az evészavarok és azok családterápiája témában.
Az evészavarok esetében elsővonalbeli terápiaként többnyire elengedhetetlen a családterápia, ugyanis a családnak kiemelt segítő szerepe van a gyógyulás folyamatában. Dr. Túry Ferenc legfőbb szakterülete az evésvazarok és egyéb pszichoszomatikus kórképek, több évtizede foglalkozik ilyen családokkal, jelenleg a Belvárosi Evészavar Műhely szakmai vezetőjeként. Előadása során az evészavarok világáról nyerhetünk összetettebb képet, illetve megismerhetjük, milyen eszközökkel járulhat hozzá a családterápia a sokszor igen nehéz helyzetben levő betegek gyógyulásához.
Az előadás Zoomon keresztül lesz elérhető, ennek a linkjét tagjainkkal Facebookon, illetve a regisztrált résztvevőkkel legkésőbb az előadás napján fogjuk megosztani.
A részvétel HAPT tagsághoz, vagy regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni pszichiáter és gyermekpszichiáter rezidensek illetve 5 éven belül végzett szakorvosok tudnak ennek a Google formnak a kitöltésével: https://forms.gle/BggosNXZ9kW8tZ4C7
Ha szeretnél Te is csatlakozni tagként a HAPT-hoz, itt találod a részleteket: http://hapt.hu/index.php/elerhetoseg/